Bemutatkozás - Imesa Hungary

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Bemutatkozás

2009 Január 1-jétől az olasz IMESA SPA magyarországi képviseletét az IMESA HUNGARY látja el, melyet a Qwintex Kft. irányít.
Január 21-én jelentettük be a magyar képviselet létrejöttét a nagyközönség felé. Az eseményen a szakma nagyjai mellett részt vett az magyarországi Olasz Nagykövetség tudományos és kereskedelmi attaséja, az Olasz Kereskedelmi Kamara és az Olasz külkereskedelmi Intézet is.A rendezvényt Csernák Orsolya, pr-menedzser nyitotta meg, majd az új képviselet feladatait Csernák László, a Qwintex Kft. ügyvezetője mutatta be.

A Qwintex Kft. és az olasz IMESA Rt, mely tavaly ünnepelte megalakulásának 40. évfordulóját, 2008-ban egyezett meg arról, hogy létrehozzák az IMESA HUNGARY-t, azaz az IMESA magyarországi képviseletét. A megegyezést egy hosszú, tárgyalásokkal teli időszak előzte meg.


A képviselet megalakulásával, az IMESA, mely a világ egyik vezető mosodatechnikai berendezéseket gyártója, az eddigieknél rugalmasabban és hatékonyabban tud magyarországi partnereinek rendelkezésére állni.
A magyarországi képviselet megalakulásának egyik fő oka a gyors és magas színvonalú kiszolgálás és vevőszolgálat működtetése. Folyamatban van egy magyarországi raktárbázis kialakítása is, ahonnan vásárlóink azonnal hozzájuthatnak a kívánt gépekhez, alkatrészekhez.
A vevőszolgálat és a raktárbázis kiegészül egy országos szervízhálózattal, melynek köszönhetően gyors és szakszerű javítási szolgáltatást tudunk biztosítani.
Műszerészeink rendszeresen vesznek részt szakmai továbbképzésekben az olasz anyavállalat gyárában. Ezzel biztosítjuk a felkészült, naprakész ismeretekkel rendelkező, nagy szakmai tudású műszerészekre épülő szervízhálózatot.

A bemutatón felszólaltak az olasz IMESA gyár tulajdonosai, Luciano Miotto elnők és Carlo Miotto kereskedelmi igazgató.
Luciano Miotto, a IMESA elnöke kiemelte, hogy az IMESA az egyetlen olyan olasz gyár, mely a mosó-, szárító-, és vasalógépek teljes palettáját saját gyárában gyártja. Minden termék a fogyasztókhoz kerülés előtt szigorú minőség ellenőrzésen megy keresztül.



Carlo Miotto, kereskedelmi igazgató, azokhoz a vendégekhez intézte szavait, akik mint viszonteladók fognak bekapcsolódni a magyar képviselet munkájába.Világviszonylatban az IMESA termékek 65%-a terméktársítás révén kerül forgalomba, főleg a szállodai berendezések, konyhák forgalmazóin, beszállítóinkeresztül.
A rendezvényről természetesen nem hiányozhatott az IMESA termékek bemutatása. Ezért rendeztünk be a teremben egy kisebb kiállítást, ahol termékeink közül néhány jellemző darabot tekinthettek meg az érdeklődők.

Az IMESA, mint élvonalbeli gyártó, sok esetben úttörő. Számos önálló fejlesztéssel és szabadalmakkal igyekszik folyamatosan fejleszteni a termékeit. Így a gépek még hatékonyabbak, biztonságosabbak és takarékosabbak.
Az IMESA nagy figyelmet fordít a természetvédelemre és az ökológiai szempontokra.
A kiállított gépek közül kettő olyan típusú, amely egyedülálló szabadalmazott felszereléssel van ellátva. Az FI mángorló módosításait az IMESA cég megalakulásának 40. születésnapja alkalmával mutatta be tavaly szeptemberben.

A mosógépekbe beépített GSM adó egység
Ennek a megoldásnak előnye és célja a gazdaságosság. Mire gondoltak itt az IMESA gyár fejlesztő mérnökei?- Arra, hogy a munka során felmerülő problémákat minél hamarabb orvosolni lehessen.

A mai technikai lehetőségeket kihasználva megtanították a gépeiket arra, hogy ha valamilyen problémát észlelnek, azt azonnal jelezzék a szervizhálózatnak, aki ezeknek a hibáknak a nagy százalékát a GSM hálózaton keresztül ki is tudják javítani, úgy hogy a felhasználó nem is tud erről. A rendszeren keresztül pontos problémafeltárás, javító programok fel- és letöltése valósítható meg.
FI mángorló innovatív fejlesztései
Közismert, hogy a mángorlógépek üzemeltetése közben fellépő áramszünet esetében a gépben maradó textília jelentősen károsodhat. Eltávolítása nehézkes. Eddig Hosszú időt vett igénybe, míg a gép meleg vasalólapját ki tudtuk nyitni és el tudtuk távolítani a gépben maradt anyagot.
Az IMESA cég mérnökei kifejlesztettek egy okos szerkezetet, amely ilyen esetben azonnal ki is nyitja a meleg vasalólapot és szabaddá válik a textília eltávolítása.
Ez a szerkezet még a pánik helyzeti leállásnál is automatikusan működésbe lép. A vészleállító gomb és a kézvédő kar kiegészült egy biztonsági pedállal, melyet térddel megnyomva azonnal megszűnik a henger nyomása.
A mángorló gépek fejlesztése itt még nem ért véget. Általában miden mángorló gépnél jelentkező másik nagy problémára is megoldásra talált. Beépítettek egy új sokoldalú, felhasználóbarát mikroprocesszort és lehetőséget biztosítottak a vasalni kívánt anyagoknak megfelelő hengernyomás beállítására, módosítására.
Ez egyenletes nyomást biztosít a henger teljes hosszában a jobb minőségű vasalás érdekében, függetlenül a henger elhasználódásától.

A magas szintű műszaki és gyártási minőségre most már minden újonnan megvásárolt IMESA gép az üzembe helyezéstől számítva 2 év garanciát biztosítunk.

Minőségi, korszerű termékekkel, újdonságokkal, innovatív és környezettudatos megoldásokkal és magas szintű szervízszolgáltatással várjuk meglévő és leendő ügyfeleinket, forgalmazóinkat.


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz